Ismét sétarepültek - videóval

2016. 07. 02., szo - 09:58
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei „Biztonságos Vakációért Hét” tábor lakói „Repülős nap”-on és egyéb színes programokon vehettek részt.

Ez évben is Bátonyterenye és környéke iskolásai részére rendezte meg a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság a „Biztonságos Vakációért Hét” elnevezésű gyermektáborát. A 2016. június 27-től 2016. július 1-ig tartó tábor színes programjain összesen 52 diák vehetett részt. A csapat zászlajának elkészítését követően Vágvölgyi Zoltán, a Pallo Alapítvány elnöke baleset-megelőzési előadásában felhívta a gyerekek figyelmét a biztonságos közlekedés szabályaira. Az azt követő napokon a diákok kirándultak Salgóbánya település feletti sziklacsúcson emelkedő Salgó várának romjaira, majd bűnmegelőzési előadásokkal és rendőrkutyás bemutatóval színesítették a programot a szervezők.

Nem maradt el az idén sem a salgótarjáni Ifjúsági Sportcentrumban kialakított KRESZ-parkban megtartott kerékpáros ügyességi verseny sem, mely helyszínen a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai is meglátogatták a gyerekeket, ahol a magasból mentő tűzoltó autóval gyönyörködhettek a bátrabbak a város látképében. A legnagyobb sikert 2016. évben is a „Repülős nap” aratta a diákok körében. A kicsik és nagyok repülőmodelleket tekinthettek meg, papírrepülőket hajtogattak és  Both Lajos nyugalmazott alezredes segítségével az AN-2 típusú,  Laura névre keresztelt repülővel tehettek sétarepülést Bátonyterenye és Kisterenye városrészek és a környező erdők felett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.