Ismét a legjobbak között a vasi általános iskolások
Országos harmadikként végzett a vasi duó.
A közlekedésbiztonsági ismereteik mellett az indulók kellő koncentrációjára és ügyességére is szükség volt ahhoz, hogy a gyakorlati pályán is bizonyítsanak. A szakmai zsűri külön értékelte az egyéni (lány, fiú) és a csapatteljesítményt is.
A Hannos Attila nyugalmazott pedagógus szárnyai alatt készülő diákok mindig a legjobbak között teljesítenek a megmérettetéseken.
Tanár úron kívül a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai, Kovács Vanda r. őrnagy kisasszony és Binó Tamás r. őrnagy úr is segítette a lelkes diákok felkészülését.
A pontszámok összesítését követően csapatban a harmadik helyezést érték el a sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola versenyzői. Egyéni kategóriában a lányoknál Erdélyi Lili a másodikként végzett. A fiúknál Balogh Ádám az ötödik helyen zárta a megmérettetést és egyúttal különdíjban is részesült, mivel az indulók közül ő volt az elméleti feladatok megoldásában a legügyesebb.