Iskolai közösségi szolgálat a baleset-megelőzés jegyében

2016. 02. 21., v - 08:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megkezdődött a közösségi szolgálatot teljesítő diákok képzése.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében 2016. február 18-án kezdte meg a kötelezően előírt közösségi szolgálatát több középiskolai tanuló. A diákok a kötelezően előírt ötvenórányi szolgálatot az oktatási és egészségügyi intézmények, valamint karitatív szervezetek mellett, a rendvédelmi területen is teljesíthetik. A Salgótarján környéki fiatalok nagy számban választják a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot.

A képzés első napján a jelen lévők megismerkedhettek a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság programjaival és a különféle baleset-megelőzési eszközökkel. A tanulók részére a szakemberek kampányfilmet vetítettek, továbbá baleset-megelőzési tanácsadást is tartottak. A programban résztvevők a jövőben folyamatos képzésben részesülnek, valamint a márciusi baleset-megelőzési rendezvényeken a rendőrök mellett látnak majd el közösségi szolgálatot.    

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.