Gyermekrajzok a közlekedésről

2016. 04. 27., sze - 16:58
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság pályázati kiírására Békés megyéből beküldött alkotásokból nyílt kiállítás Békéscsabán, a Csaba Centerben.

Az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság 2016-ban is meghirdette a „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázatát. Ebben az évben Békés megyében 81 általános iskolából és 100 óvodából 3 997 rajz érkezett a rendőrkapitányságokra. A rendőrkapitányságok székhelyein megtartott kiállításokat követően, 2016. április 26-án Békéscsabán, a Csaba Centerben nyílt meg az a tárlat, amelyen az érdeklődők megtekinthetik a legjobbnak ítélt rajzokat. A zsűri szép kivitelű és fontos üzeneteket hordozó munkák közül választotta ki a megyei kiállításra, illetve az országos értékelésre kerülő alkotásokat. A megnyitó a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Fürkész Központi Óvoda Katica csoportos óvodásainak előadásával kezdődött. Ezt követően Katkó Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színész-rendezője a színház gyermekszereplőinek közreműködésével adta elő a Légy jó mindhalálig musical egyik betétdalát.

 

Az óvodások korcsoportjában első helyezést ért el Mike Melinda, aki a vésztői Komlódi-falvi Óvodába jár. Rajzának címe: „A macskaszem szemet szúr a sötétben is. A te kerékpárodon is legyen és biztonságban leszel”. Az alsó tagozatos általános iskolások munkái közül Pálffy Anna, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Általános Iskola tanulójának „Kedvencem biztonságban” című alkotása bizonyult a legjobbnak. A felső tagozatos kategóriában pedig Kesiár Kata, a békéscsabai Szent László utcai Általános Iskola diákja ért el első helyezést „Kivilágítva” című rajzával.

 

Az ünnepségen Pelleg József r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője adta át a helyezetteknek járó díjakat. Az óvodásoknak és általános iskolásoknak számos intézmény, cég és vállalkozás ajánlott fel különdíjakat. A Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Önkormányzat, a békéscsabai Napsugár Bábszínház, a Békés Megyei Hírlap, a Békéscsabai Médiacentrum Kft., a Csaba Televízió, a Vár-játék Áruház és a Tarka-Barka játszóház is támogatta a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését célzó kezdeményezést.

 

A díjak átadását követően megnyílt tárlat 2016. május 2-áig látható a Csaba Center földszintjén. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.