Fókuszban a bringások

2016. 05. 13., p - 11:38
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szinte minden kerékpáros dolgozót ellenőriztek munkatársaink a szombathelyi rendezvényen.

Az egyik legtöbb érdeklődőt vonzó és ennélfogva az egyik legeredményesebb helyi kezdeményezéssel indított program a „Közlekedj biztonságosan munkába jövet-menet!”. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint egyre többen vannak, akik – ha tehetik – kerékpárral járnak dolgozni. Ez egészségesebb és pénztárcakímélőbb megoldás, azonban növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. Éppen ezért fontos, hogy időről-időre felfrissítsük, aktualizáljuk a közlekedési szabályok tekintetében korábban elsajátított ismereteinket és semmi esetre sem rutinból közlekedjünk!

 

A lassan már harmadik éve futó rendezvény keretében különböző gyáregységeket látogatnak meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai és segítő szándékkal hívják fel az érintettek figyelmét az esetleges hiányosságokra és azok mielőbbi kiküszöbölésére. Minden ilyen alkalom egy kiváló lehetőség egyben arra is, hogy a bringások is választ kapjanak munkatársainktól a kérdéseikre. A kölcsönös párbeszéd a Delhi Hungary Kft. szombathelyi gyáregységeinél is megvolt. Sőt, szinte alig-alig akadt olyan munkába érkező, vagy onnan távozó dolgozó, akinek ne vizsgálták volna át a kerékpárját kollégáink.

 

A kezdeményezést a munkáltató és a munkavállalók egyaránt hasznosnak találták és természetesen ezúttal sem távozott senki üres kézzel, ugyanis számos, a közlekedés biztonságát elősegítő tárgy talált gazdára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.