Fokozott ellenőrzés Győrben

2016. 02. 06., szo - 08:32
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a ,,Finn módszer” segítségével ellenőrizték a járművezetőket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzése és az ittas vezetés visszaszorítása érdekében akciót szervezett 2016. február 5-én délelőtt Győrben. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak a szeszesital, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyása alatt álló sofőrök kiszűrésére.

A ,,Finn módszer” lényege, hogy alapos szervezést követően meghatározott útszakaszon több leállító és biztosító rendőr bevonásával egyidejűleg több járművezető ellenőrzése történik meg, rendkívül rövid idő alatt. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják és velük szemben eljárás veszi kezdetét. Ezzel a módszerrel egy-egy ittasság ellenőrzés mindössze néhány másodpercet vesz igénybe és negatív eredmény után a gépkocsivezető késedelem nélkül folytathatja az útját. Természetesen amennyiben egy ilyen ellenőrzés során más bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja merül fel, akkor a járőr azonnal intézkedik arra vonatkozóan.

A megyei rendőr-főkapitányság beosztottjai egy esetben kezdeményeztek közigazgatási hatósági eljárást egy sofőrrel szemben, akinél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Amennyiben a járőrök az intézkedések során kisebb mértékű hiányosságokat tapasztaltak, akkor a megelőzés érdekében helyszíni bírság vagy feljelentés helyett figyelmeztették és hasznos tanácsokkal látták el a közlekedőket.

A fokozott ellenőrzés Győr-Moson-Sopron megye közútjain a jövőben is folytatódik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.