Figyeljünk a legkisebbek biztonságára!

2017. 04. 12., sze - 12:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a gépjárművekben utazó gyerekek biztonsága miatt, a gyermekbiztonsági rendszerek használatára hívja fel a gépjárművezetők figyelmét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonsági ellenőrzést tartott Győrben és Pannonhalmán 2017. április 11-én délután. A rendőrök egy személygépjárművet vezető, „friss jogosítvánnyal” rendelkező fiatal sofőrt is ellenőriztek, aki az autó első ülésén – gyermekbiztonsági ülés nélkül – vitte haza az óvodából a kistestvérét. A fiatal gépjárművezető a rendőröknek elmondta, hogy csak rövid utat tettek meg az óvodától az otthonukig, ezért nem használták a gyermekbiztonsági rendszert.

 

A megyei rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az alábbiakra:

  • A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet szabályozza, hogy mikor kell a gépkocsiban vagy a mopedautóban gyermekbiztonsági ülést használni a gyermekek biztonságos szállításakor. Az említett rendelet szerint – néhány kivételtől eltekintve – a 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.
  • A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni.
  • Fontos tudni, hogy a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.
  • A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a gépjárművezetők figyelmét a fenti szabályok betartására! Ahhoz, hogy az autóban szállított gyermek biztonságosan utazzon, elengedhetetlen a biztonsági gyermekülés használata még akkor is, ha csak rövid távon szállítjuk a legkisebbeket! Baleset még a legrövidebb út megtétele alatt is előfordulhat, saját magunk és családtagjaink testi épségének védelme érdekében mindig használjuk a passzív biztonságot fokozó eszközöket!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam