Felkészülés a télre

2013. 12. 14., szo - 11:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Gyakrabban ellenőrzi a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a jégen tartózkodás szabályainak betartását.

Megjött a tél, a vizet szerető ember vágyik télen is a vízpartra, a jegére. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a Duna lassúbb folyású mellékvizein már megjelent az egybefüggő, de még vékony jégtakaró. A gyorsabb mellékvizeken és a főmederben is lassan megkezdődik a jegesedés.

 

Ahogy a nyári fürdési idénynek megvannak az áldozatai, sajnos az előírások nem ismeretéből vagy be nem tartásából eredően a jeges vizek is szedik áldozataikat.

A Vízirendészeti szolgálat szeretné, ha ebben az évben csökkennének a balesetek, ezért indokoltnak tartja kellő időben felhívni a lakosság figyelmét a jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb rendelkezéseire. A 46/2001. (XII.27.) BM. számú rendelet ide vonatkozó rendelkezései sajnos kevés ember előtt ismertek.

 

A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog.

A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 cm-t.

 

TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni:

  • éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,
  • járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,
  • kikötők és veszteglőhelyek területén,
  • folyóvizeken.

 

Folyóvizeken jellemző a befagyás folyamatában, hogy a már beállt jégmezőre újabb és újabb táblák torlódnak, rakódnak, ezek nem biztonságosak, rajtuk való közlekedés életveszélyes és tilos!

 

A folyóvizek jég alatti vízszintváltozásai jégmozgást idéznek elő, apadás következtében a látszólag még szilárd jég állapota megváltozik, beroppanása várható. Több napos melegebb idő hatására a felület mosódik, a jég vastagsága csökken, szilárdsága romlik, ezért a rajta való közlekedés, sportolás, tartózkodás veszélyes. Nagyobb jégfelületen különös veszélyeket rejthet a friss havazás, mert a jég tényleges állapotát nem lehet időben felismerni. Ezeken a területeken az éjszakai tartózkodás különösen veszélyes.

 

Szeretnénk felhívni azon gazdálkodó egységek, horgászegyesületek, horgászok és magánszemélyek figyelmét, akik valamely vízterület tulajdonosai, kezelői, hogy amennyiben a jégen léket vágnak, jégkitermelést folytatnak, kötelesek a jégmentessé vált területet távolról felismerhető módon, egy méter magasságban elhelyezett, legalább 10-10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal megjelölni, körülhatárolni!

 

Jégkitermelés, vagy más – jégen történő - munkavégzés esetén a munkáltató köteles figyelőszolgálatot szervezni és mentőeszközt biztosítani.

 

Ajánljuk még, hogy azokon a területeken, ahol felnőttek és gyermekek tömeges megjelenése várható, például: szabad strandok jegén, átkelési helyeknél, a jégből való mentéshez felúszó, nagyfelületű tárgyakat, például: falétrát, pallót és megfelelő erősségű és karbantartott kötélzetet tartsanak készenlétben.

 

Fontos, hogy a jeges vízből, a jégből mentett embert azonnal ne vigyük túlfűtött meleg helyre, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését beindítani, természetesen előzőleg a jeges ruházatától meg kell szabadítani. Az ilyen személyt minden esetben orvosi elsősegélyben, orvosi ellátásban kell részesíteni. (Részletesebb tájékoztatást a Dunai, Tiszai és Balatoni Vízirendészeti szolgálatnál, az életmentéssel foglalkozó karitatív egyesületeknél kérhetnek.)

 

A vízirendészet felhívja a figyelmet, hogy télen is hatályban vannak a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályai! A folyóvizekben, állóvizekben, vízi létesítmények (például csatornák) vízében fürödni téli időszakban is veszélyes, sőt ilyenkor a legveszélyesebb.

 

Mindenki számára belátható, hogy az alacsony hőmérsékletű víz milyen veszéllyel jár, milyen veszélyt jelent az emberi szervezetre, az egészségre. Minden esetben az emberi élet, az egészség elsődlegessége a szempont és ezeket figyelembe véve kerülnek meghatározásra azok a szigorú feltételek, amelyek betartása mellett engedélyezik a vízirendészeti szervek ezeket a még sportembereknek is igen nagy fizikai és egészségi terhet jelentő fürdőzéseket.

 

A Belügyminiszter 46/2001. (XII.27.)BM rendelete alapján a jégen tartózkodás szabályainak betartását, a jégbeszakadások miatt bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a vízirendészet fokozottan ellenőrizni fogja!

 

A szabályok betartása, az állampolgárok törvénytisztelete megelőzheti a tragikus balesetek bekövetkezését.

 

                                  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.