Elsősegélynyújtó verseny

2015. 04. 24., p - 17:38
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A program megyei döntőjére a győri rendőrök is meghívást kaptak.

A Magyar Vöröskereszt és a Mentőszolgálat szervezésében került megrendezésre a középiskolások részére meghirdetett elsősegélynyújtó verseny, melynek megyei döntőjét 2015. április 24-én, Győrben rendezték.

A programra a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának beosztottjai is meghívást kaptak.

Az ünnepélyes megnyitón Bélafalvi Péter r. főtörzszászlós elevenítette fel a szolgálati ideje alatt történt balesetek helyszínén tapasztaltakat és az intézkedéseket. Kiemelte, hogy mennyire fontos a gyors és szakszerű segítség. A balesethelyszínelőről a diákok elismerően nyilatkoztak, mikor elmesélte, hogyan mentette meg egy roncsok közé szorult nő életét.

A versenyen a tanulóknak KRESZ tesztlapokat is kellett tölteni, valamint a berendezett helyszíneken felügyelet mellett „imitálták” a szükséges teendőket.

A jó hangulató rendezvényen a tanulók baleset-megelőzési tanácsokat is kaptak valamint megtekinthették a rendőrök szolgálat járműveit is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.