Csajok a kormány mögött

2013. 10. 13., v - 10:05
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Női sofőrök versenyeztek Dunaújvárosban.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság  2013. Október 12- én hagyományteremtő szándékkal közlekedésbiztonsági versenyt rendezett nők számára.  A megmérettetésen háromfős csapatok indulhattak, ahol a tagok mindegyikének gépjárművezetői engedéllyel kellett rendelkeznie.

A rendezvényt a Dunaújvárosi Rendőkapitányság konferenciatermében Vörös Ferenc  r. ezredes, Fejér megye rendőrfőkapitány-helyettese  nyitotta meg. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Dunaújvárosban évek óta rendszeresek a különböző közlekedésbiztonsági programok, amiket az utóbbi időben újabb ötletekkel színesítenek.

A házigazda Nagy Zoltán r. ezredes, dunaújvárosi rendőrkapitány minden résztvevő hölgynek sok sikert kívánt a versenyhez.

A csapatok mindegyik tagjának először KRESZ tesztet kellett kitöltenie, majd ezt kôvetően gyakorlati tudásukról kellett számot adniuk. A csapat két tagjának az  Interspar parkolójában kialakított ügyességi pályán kellett végigmenniük, míg a csapat harmadik tagja gépjárművezető-oktató és vizsgabiztos jelenlétében kellett, hogy 30percet vezessen forgalomban.

A versenyt a VÉD-SZ Kft. csapata nyerte. Második lett az Interspar csapata, míg harmadik a Pálhalmai BV csapata. Rajtuk kívül részt vettek még a versenyen mentők, rendőrök és csapatot állított ki a Pálhalmai Agrospeciál Kft. Is.

Az ügyességi pályán legjobban Gattháné Wéber Edina teljesített, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. csapatából.  A KRESZ teszt kitöltése Pataki Andreának sikerült a legjobban, a VÉD-SZ Kft. csapatából.

A rendezvény segítői voltak: Fazekas Attila, Baksai István, Trautmann Tamás, Primász Péter szakoktatók, NKH, AU-Tóth Autósiskola , GG Számítástechnikai Szervíz, Pannon Polgárőrség, Városvédő Polgárőrség.

Támogatók voltak: Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány, Zeusz Sportbolt, Hamburger Hungária Kft., Interspar.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.