Bűnmegelőzésről a vépi iskolában

2016. 11. 24., cs - 06:52
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendhagyó tanórát hallgathattak a 10. évfolyamos diákok.

Az FM DASzK Vépi Középiskolája, Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma rendészeti képzésben résztvevő diákjai a korosztályukat leginkább érintő és veszélyeztető bűncselekményekről, az áldozattá válás elkerülésének lehetséges módjairól kaptak tájékoztatást Varga Sándor r. őrnagy úrtól, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársától. Őrnagy úr kitért a jogszabályi háttér ismertetésére is, valamint kiemelte a kommunikáció szerepét, a szülő-gyermek és a tanár-diák közötti kapcsolattartás fontosságát, a kölcsönös bizalom meglétét annak érdekében, hogy a kamaszokra leselkedő veszélyforrások még időben észlelhetőek legyenek.

A téma aktualitását különösen az adta, hogy a világon mindenhol, így Magyarországon is november 20-án ünnepelték a Gyermekek Jogainak Világnapját. A magyar szabályozás is átvette mindazokat a gyermeki jogokat, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.

A Főkapitányság folyamatos kapcsolatot tart és együttműködik a témában érintett szervezetekkel, hogy a jogok érvényesülése kellően biztosított lehessen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.