Bűn- és balesetmegelőzés a hittantáboros diákoknak

2013. 06. 18., k - 08:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Százötvenöt hittantáboros gyermeket látott vendégül a Győri Rendőrkapitányság 2013. június 17-én délelőtt Győrben, a rendőrség Szövetség utcai objektumában. A szünidő első napját a bűn- és baleset-megelőzés jegyében töltötték a táborozók.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hatósági lelkésze, Berkes Gyula atya immár hagyományosan szervezte meg gyermektáborát hittanos diákjai részére a nyári szünet első hetében.

A színes programok között a gyermekek rögtön az első napon, a rendőrség Szövetség utcai objektumában tettek látogatást. A Győri Rendőrkapitányság munkatársai baleset- és bűnmegelőzési oktatást, játékos vetélkedőket tartottak számukra. A program keretében ismerkedhettek meg a kapitányságon rendszeresített fegyverzeti és technikai eszközökkel, amelyeket szigorú rendőri felügyelet mellett ki is próbálhattak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.