Bűn- és balesetmegelőzási tábor Salgótarjánban

2016. 07. 05., k - 12:03
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Élményekkel gazdagon térhettek haza a gyermekek az öt napos táborból.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság 2016. június 26-tól 2016. július 1-ig rendezte meg a „Biztonságos vakáció” elnevezésű táborát. 

Az eltelt egy hét alatt a - 7 és 15 éves korosztály közötti - 40 gyermek a reggeli ébresztőt és tornát követően késő estig tartó programokon vehetett részt a salgótarjáni gyermektáborban és egyéb külső helyszíneken. A táborlakók megismerkedhettek a honvédség eszközeivel a rendőri hivatással, a bűnügyi, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti rendőrök munkájával és az ahhoz használt szolgálati eszközökkel is. 

A közel egy hetes tábor alatt a szakemberek bűn- és balesetmegelőzési előadást tartottak a fiataloknak, akik látványos rendőrségi bemutatót is láthattak. Megismerkedhettek a Karancs Speciális Mentőszolgálat munkájával, kipróbálhatták az általuk épített akadálypályát, íjászkodhattak. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvoltából megnézhették a Tóstrand területén a vízi mentési gyakorlatot és motorcsónakozhattak is. A táborlakók a mátracserpusztai kirándulás alkalmával a Forrás Lovastanyára látogattak el, ahol lovagolhattak és kenyérlángost kóstolhattak. A gyerekek a tábor zárásaként a Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ajándékaival térhettek haza. 

A tábor minden támogatójának köszönjük a segítséget! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.