Becsöngettek

2016. 09. 01., cs - 14:55
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya és a polgárőrség együtt tartott sajtótájékoztatót, amelyben az iskolakezdés veszélyeire hívták fel a figyelmet.

A Szegedi Madách Imre Általános Iskola mellett 2016. szeptember 1-jén megtartott tájékoztatón Virágné Nagy Angelika r. őrnagy asszony, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, a kapitányság kiemelt feladatának tekinti a gyermekbalesetek megelőzését. Felhívta a figyelmet, hogy a balesetek megelőzésében rendkívül fontos szerepe van a szülői példamutatásnak. Javasolta, hogy az órakezdés előtt időben induljanak el a gyermekekkel és a parkolást követően gyalogosan közelítsék meg az intézményeket. A rövid séta alatt megtaníthatják a gyerekeknek a szabályos közlekedést, felhívhatják figyelmüket a veszélyekre. A járművezetőknek azt tanácsolta, ne megszokásból vezessenek, legyenek türelmesek és körültekintőek.

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetség elnökségi tagja Szemesi Szilveszter tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a polgárőrök is több helyszínen segítik a közlekedőket.

Nagy Pál r. őrnagy és Csete Ágnes r. őrnagy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési programjairól tájékoztatta a sajtó képviselőit. Nagy Pál kiemelte az „Együtt a biztonságért” vándorkiállítást, melynek keretein belül rendkívüli osztályfőnöki órákat tartanak azokban az iskolákban, ahol erre igény van. Megemlítette a „Bulis biztonság” programot, amellyel a szülőket és a pedagógusokat egyaránt megszólítják, valamint a „Lépésről lépésre a biztonságért” társasjátékot, amely főként az alsó tagozatos korosztálynak szól.

Csete Ágnes r. őrnagy, a Bűnmegelőzési Osztály idei tanévre szóló terveiről beszélt. A tanév kezdetével meghirdettek egy prevenciós pályázatot, mely három kategóriában készül. Általános iskola alsó tagozatosainak egy rajzpályázatot írnak ki. A felső tagozatosok részére tesztlap készítő versenyt hirdetnek internetbiztonság és az iskolai erőszak megelőzése témakörben. A középiskolások rejtvénykészítő pályázaton vehetnek részt a korábbi témakörökben.

Vad Róbert r. őrnagy, a Balesetmegelőzési Bizottság titkára tájékoztatott mindenkit, hogy az elmúlt időszakban végzett elemző-értékelő munka segítségével megállapították, melyek azok az iskolák, melyek környékén demonstratív rendőri jelenlét szükséges a balesetek elkerülése érdekében. Ezeken a helyeken a rendőrök forgalomirányítással segítik a gyermekek átkelését az úttesten és biztosítják a közlekedés folyamatosságát. Felhívta a járművezetők figyelmét arra, hogy az iskolák környékét fokozott óvatosságággal közelítsék meg, mivel a nyári szünidőt követően a kisdiákok szétszórtabbak, figyelmetlenebbek. Hangsúlyozta azt is, hogy az iskolák környékén a megállni és várakozni tilos táblát figyelmen kívül hagyó gépkocsivezetőkkel szemben a rendőrök intézkednek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.