Balesetmegelőzés jelnyelven

2016. 05. 04., sze - 13:52
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezetéhez látogattak el a rendőrök.

A balesetek megelőzéséről, valamint a láthatóság fontosságáról tartott rendhagyó előadást Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagy - a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési főelőadója – 2016. április 29-én Salgótarjánban.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének felkérésére megtartott előadást Polyákné Kiss Nikoletta jelnyelven is tolmácsolta a résztvevőknek, akik számára a közlekedési veszélyhelyzetek korai felismeréséhez, valamint a balesetek megelőzéséhez kiemelt segítséget jelentenek a láthatóságot segítő eszközök.

A résztvevők az általános közlekedésbiztonsági előírásokon túl, megvitatták az egyes szituációkban való helyes magatartási formákat, majd egy közlekedésbiztonsági kampányfilmet tekinthettek meg, s végezetül tesztlapon ellenőrizhették ismereteiket.

A közlekedésbiztonság témakörét átfogó interaktív programon bemutatásra kerültek a személygépjárművel, kerékpárral és gyalogosan közlekedők védelmét szolgáló és a balesetek megelőzését segítő eszközök, - fényvisszaverő mellény, világító táska, villogó kar- és testpántok, lámpák - melyeket a Nógrád Megyei balesetmegelőzési bizottság ajándékaként meg is tarthattak az érdeklődők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.