Baleseti helyszínelők versenye Zala megyében

2013. 06. 07., p - 10:50
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elméleti és gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk a versenyzőknek.

Harmadik alkalommal rendezte meg 2013. május 30-31-én a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága a balesethelyszínelők szakmai versenyét Zalaegerszegen, amelyre Vas, Somogy, Fejér és Zala megyéből érkeztek rendőrök. A versenyzőknek az elméleti kérdések és a KRESZ teszt kitöltése után, vezetéstechnikai képességeikről is számot kellett adniuk. A gyakorlati feladatok között a helyszínelőknek egy gyalogosgázolás helyszíni szemléjét is le kellett folytatniuk. A megyei döntőben első helyen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság két rendőre: Takács Tímea r. főtörzsőrmester és Zámodics Tamás r. főtörzszászlós végzett, ők képviselik Zala megyét az országos versenyen. A régiós összesítésben első helyen a Szombathelyi Rendőrkapitányság, a második helyen holtversenyben a Székesfehérvári és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságok csapatai, a harmadik helyen pedig a Körmendi Rendőrkapitányság rendőrei végeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.