Balesethelyszínelő verseny

2013. 07. 03., sze - 11:31
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baranyai helyszínelőké a második helyezés.

2013. június 19-21. között Miskolcon került megrendezésre a Balesethelyszínelő verseny országos döntője, ahol már harmadszor a megye legjobb balesethelyszínelői, Wenhardt Attila r. főtörzszászlós és Csucsi Gergely r. tőrzsőrmester vettek részt.

A verseny lehetőséget adott a balesethelyszínelést végző rendőrök szakmai tudásának elmélyítésére és a tapasztalat- illetve információcserére.

A szakmai és KRESZ-teszlap kitöltése után a verseny második napja vezetéstechnikai feladat és gyakorlati versenyfeladatok végrehajtásával telt.

A gyakorlati feladatok konkrét baleseti szituációkat jelenítettek meg. A versenyzők intézkedtek ittas vezetővel szemben, éjszakai fotókat készítettek egy garázsban berendezett helyszínen, felmérték egy kerékpáros elütésének helyszínét, mely alapján elkészítették a szerkesztési feladatot is.

A gyakorlati feladatok végrehajtása kategóriában második helyezést értek el a siklósi helyszínelők, akiket az eredményhirdetésen külön dícséretben részesítettek szakmai elhivatottságukért.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.