Baleset-megelőzés nyaraló diákoknak

2016. 06. 29., sze - 13:54
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A XVI. Nemzetközi Közlekedésbiztonsági Szaktábor három országból hatvan diákot lát vendégül Nyíregyházán.

Tizenhatodik alkalommal rendez nemzetközi közlekedésbiztonsági szaktábort Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei Baleset-megelőzési Bizottság (MBB). A Magyarországról, Romániából és Ukrajnából érkezett összesen hatvan gyerek számos színes program mellett játékos formában gazdagodik közlekedési ismeretekkel. A héten bemutatókat láthatnak, strandolhatnak, csónakázhatnak, közlekedésismereti versenyen, sportvetélkedőkön és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

 

Az egyhetes tábort Farkas József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és rendészeti helyettese, dr. Hudák Zsolt r. ezredes, az MBB elnöke nyitották meg 2016. július 28-án.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.