Bábverseny Pest megyében

2014. 12. 17., sze - 11:38
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

14 csapat szállt idén versenybe.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a RIK Auditóriumában 2014. december 16-án immár sok éves hagyományt folytatott tovább. Idén 16. alkalommal rendezték meg a baleset-megelőzési témájú „Úton-útfélen” bábversenyt.  

Az elmúlt évek során a bábverseny egyre nagyobb népszerűségnek örvend nemcsak Pest megyében, hanem a környező megyékben is.

A rendezvény célja, hogy a gyermekek játékos módon, minél könnyebben sajátítsák el a közlekedés szabályait, és azokat a mindennapokban is alkalmazzák, hiszen már kisgyermekkorban el kell kezdeni a helyes közlekedésre nevelést.

A gyermekek saját készítésű bábokkal adták elő történeteiket közlekedésbiztonsági témában. A produkciókat több szempont szerint is értékelte a zsűri. A szakmai szempontok mellett a színművészeti (szövegismeret, előadásmód, nyelvezet, színpadkép) szempontokat is figyelembe vették. A zsűri munkájában többek között részt vett Pártos Csilla színművésznő is.

A rendezvényen hét óvodás és hét általános iskolás csapat szállt versenybe. A kicsik között az első helyen - a verseny történetében először - holtverseny alakult ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből érkező „Margaréta” bábcsoport és a Komárom-Esztergom megyei „Csibőricke” bábcsoport között. Az iskolás kategóriában a pomázi „Manu-Art” csapat bizonyult a legjobbnak!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.