Keressük a kerékpárok tulajdonosait
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Eseménydús nap volt augusztus 26-a a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Zseblopási Alosztály nyomozóinak. Halandzsázó zsebtolvajt és három bolti szarkát kaptak el, valamint drogot találtak nagy mennyiségben egy férfinál. Ráadásul egy szabadnapját töltő angol rendőr segédkezett az egyik tolvaj elfogásában.
„Tekerj a munkába, iskolába!” A program nagy sikert aratott.
A rendőröknek kábítószer és két körözött miatt kellett intézkedniük.
A nyomozók őrizetbe vették a 26 éves helyi férfit.
A vármegye rendőrei a hétvégén három erősen ittas sofőrt is előállítottak. Egyikük, egy ozorai sofőr, rács mögött várja a folytatást.
Holnap bíróság elé állhat az a 23 éves bűnelkövető, akit a nyomozók hétvégén vettek őrizetbe lopás gyanúja miatt. A férfi egy lajosmizsei ház melléképületéből kétszer lopott.
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az idei turisztikai szezonban ismét honi rendőrök segítették a horvát tengerpartra utazó magyar turistákat abban, hogy zavartalanul teljen a nyaralás. Ebben a feladatban idén két váltásban három-három magyar rendőr vett részt, akik a horvát kollégák mellett tolmácsolással, útba igazítással és tanácsadással segítették a magyar turistákat.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.