Megszakadt a betöréssorozat
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/BUSZ.jpg?itok=QhKeHJbG)
A Komáromi Rendőrkapitányság rendőrei négy férfit hallgattak ki lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A Komáromi Rendőrkapitányság rendőrei négy férfit hallgattak ki lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Vasárnap délután meghalt Rouven L. mannheimi rendőr, akit pénteken késő délelőtt életveszélyesen megkéselt egy tíz éve Németországban élő, most 25 esztendős afganisztáni migráns. A 29 éves egyenruhás halála hatalmas megdöbbenést keltett.
Hét óra alatt 63 szabályszegőt mértek be a rendőrök.
Megrázta hazánk közvéleményét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei falu mellett történt emberölés, de arra is sokan kaphatták fel a fejüket, hogy két dombrádi járőr néhány óra alatt nemcsak azt derítette ki, hogy az eltűnés miatt keresett 17 éves Tamással a telefonja, a cipője és a nadrágja miatt végzett a szintén helybéli H. Donát (21), hanem a holttestet is megtalálták.
A rendőrség nem tudja elégszer hangsúlyozni, hogy aki alkoholfogyasztás után ül volán mögé elfogadhatatlan kockázatot vállal.
Először megfenyegette, majd kést szorított a torkához, végül bántalmazta az idős asszonyt az a 42 éves bátonyterenyei nő, akit a rendőrök két nap alatt azonosítottak és elfogtak.
Nemcsak a hivatásban alkotnak nagyszerű párost, de a civil életben is jó barátok a Siklósi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai: Képíró Gábor törzszászlós és Nagy László törzszászlós. Mindketten határőrként kezdték, majd az integráció után egy szaktanfolyamra jártak, ott ismerkedtek meg.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. június 3-án 08.00 és 14.00 óra között.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az előző nap eseményei számokban.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.