Lezárt akta: Az első nap összetörte
A 18 éves férfi ugyan vezetői engedéllyel nem rendelkezett, de vett egy Ladát és még aznap árokba hajtott vele. Négyen sérültek meg a balesetben.
A 18 éves férfi ugyan vezetői engedéllyel nem rendelkezett, de vett egy Ladát és még aznap árokba hajtott vele. Négyen sérültek meg a balesetben.
Beismerte a bűncselekmény elkövetését a dombóvári férfi.
A járművet a német hatóságok körözték.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a két 19 éves férfit, akik gyermekkorú társukkal a vendéglő falától a közterületi szemetesig számos helyen graffitiket készítettek Hajmáskéren.
Pozitív értéket mutatott az alkoholszonda a magyar sofőrrel szemben az ártándi határátkelőhelyen.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
Illegálisan léptek be Magyarország területére.
A budapesti rendőrök elfogták azt az öt elfogatóparancs alapján körözött férfit, aki kitalált személyi adatokkal bérelt autókat Újpesten.
A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki ellen több elfogatóparancs volt kiadva.
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.