Nyugdíjas találkozó Csongrád megyében
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hagyományokhoz híven idén is vendégül látta egykori dolgozóit. Az összejövetelen több mint hetvenen vettek részt.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hagyományokhoz híven idén is vendégül látta egykori dolgozóit. Az összejövetelen több mint hetvenen vettek részt.
Idén eddig összesen 102 körözött személyt fogtak el társszervekkel együttműködve a Pest megyei célkörözési nyomozók.
A hajdú-bihari rendőrök mesét olvastak és játszottak a gyerekekkel.
Beszámoltak tapasztalataikról a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportjának tagjai.
A szigetszentmiklósi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A rendőrség gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítást javasol a 46 éves esztergomi férfival szemben.
A Monori Rendőrkapitányság Pilisi Rendőrőrse 2018. december 13-án az ittas vezetők kiszűrésére hajtott végre úgynevezett „Finn módszeres” akciót.
A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul a 2018. december 14-20. közötti időszakban.
A 64 éves férfi akciófilmbe illő személyazonosságot talált ki magának azért, hogy hitelesen félre tudja vezetni áldozatait. A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Békéscsabán őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, mert pénzt lopott egy nőtől. Felajánlotta neki, hogy segít vinni a táskáját, majd amikor leültek egy padra és a nő körülbelül fél percig nem figyelt, kivette a táskájából a pénztárcáját. A rendőrök egy nap alatt elfogták.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.