Várják a jelentkezőket Vas megyében
Ismét nyílt napot tartottak a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban.
Ismét nyílt napot tartottak a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban.
Egy mentrend szerint közlekedő autóbusz nem tudta folytatni útját a forgalmi akadály miatt. A buszon utazó gyerekeket a tatai rendőrök szállították haza.
Összehangolt ellenőrzések az M7-es autópálya somogyi szakaszán.
Eddig több mint 60 kontingens vett részt a két fogadó ország határrendészeti műveleteiben, amely során mintegy 7000 határsértőt fogtak el a magyar rendőrök.
A rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki még nyáron kifosztott egy idős asszonyt Mezőtúron.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Ismerősétől lopott kétszer is egy esztergomi férfi, egy alkalommal pedig lakása bejárati ajtaját is megrongálta.
Szolgálaton kívüli veszprémi rendőr sietett az üzlet vagyonőrének segítségére.
A gyanúsítottak egy 69 éves férfit bántalmaztak, majd elvették a pénzét és az ékszereit. A berettyóújfalui nyomozók őrizetbe vették a négy fiatalt.
Több, Siófokon elkövetett gázolajlopást ismertek be a gyanúsítottak.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.