Kölcsönkért útlevél
Bács-Kiskun megyénél egy szerb férfi ismerőse útlevelét felhasználva akarta átlépni a határt. A rendőrök azonnal észrevették a cselt.
Bács-Kiskun megyénél egy szerb férfi ismerőse útlevelét felhasználva akarta átlépni a határt. A rendőrök azonnal észrevették a cselt.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Elfogták a rendőrök azt a támadót, aki kirabolt egy férfit Miskolcon.
A 18 éves dorogi nő több személyes tárggyal távozott a barátnője lakásából.
Korábbi párja közbenjárásával, két helybeli férfival verette meg volt élettársát egy szentesi nő, mert szerinte az tartozott neki.
Az M0 autóúton járőröző rendőrök segítségével visszakerültek gazdájukhoz az elkóborolt ebek.
A Bajai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek a gyanúsítottja több alkalommal tört be ugyanoda. A férfi egy autó feltöréséért is felelhet.
A magyar rendőrök a svéd és a norvég hatóságok által körözött három személyautót foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a Jászapátin történt lopás gyanúsítottját.
A rendőrök az egymillió forintot meghaladó értékű dohányárut átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.