Rablás miatt körözték
A rendőrök Sárkeresztúron fogták el a 15 éves fiút.
A rendőrök Sárkeresztúron fogták el a 15 éves fiút.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A bajai rendőrök elfogatóparancs alapján fogták el azt a bácsalmási férfit, aki a gyanú szerint öt bűncselekmény követett el három hónap alatt.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy héten belül a harmadik rablót fogták el a budapesti rendőrök. A férfi 2017 nyarán társával együtt két rablást is elkövetett a fővárosban.
A Vasúti Rendőrőrs járőre tetten érte azt a férfit, aki egy kerékpárt akart ellopni Szolnokon.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt.
Rátámadt élettársára és családjára egy osztrák férfi Káptalanfán.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A veszprémi nyomozók Súron fogták el a Bakonyszentkirályon bűncselekményt elkövető győrasszonyfai férfit.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.