Kamion rakterében bújtak meg
Négy afgán férfi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.
Négy afgán férfi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták és előállították.
A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki egy idős nőt fosztott ki.
A Készenléti Rendőrség kutyás és lovas járőrei segítették a helyi rendőrök munkáját.
A somogyi rendőrök két embert vettek őrizetbe.
Letartóztatásban vannak már azok a férfiak, akik több bűncselekményt is elkövettek Kazincbarcikán.
A debreceni rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azokban az ügyekben a vizsgálatokat, amelyeket három járművezetővel szemben folytatott.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád megyében. A szegedi járőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.