Békíteni akart, életveszélyesen megsérült
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát két szegedi férfival szemben, akik egy szórakozóhelynél verekedtek össze. Ennek során egy harmadik vendég életveszélyesen megsérült.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát két szegedi férfival szemben, akik egy szórakozóhelynél verekedtek össze. Ennek során egy harmadik vendég életveszélyesen megsérült.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szabadidős fegyveres biztonsági őre fogta el a tettest.
Az oroszlányi rendőrök két napon belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított testvérpárt.
A Győri Rendőrkapitányság a rendőrség állományának utánpótlására nyílt napot szervezett a középiskolás tanulók részére.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök három külföldi férfit tartóztattak fel.
Egy nemzetközi gyorsvonaton elbújva próbált meg jogellenesen bejutni Magyarországra négy illegális migráns.
A hatvani rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként lopás és orgazdaság gyanúja miatt.
A rendőri intézkedés során váltak gyanússá.
A mezőtúri rendőrök azonosították és elfogták a terménylopás gyanúsítottjait.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.