Segítettek
Egy 58 éves férfinak segítettek a tahitótfalui rendőrök.
Egy 58 éves férfinak segítettek a tahitótfalui rendőrök.
A budaörsi rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy 26 éves érdi férfi ellen.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nagykőrösi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 60 éves helyi férfi megtalálásához.
Ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás egy 23 éves mezőszentgyörgyi férfival szemben, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki egy budai szálloda szobáiba betört, majd menekülés közben egy késsel megszúrt, illetve megvágott több alkalmazottat. A férfit emberölés bűntett kísérlet miatt körözték, végül közel 17 év után Mexikóban fogták el.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A nyomozók őrizetbe vettek egy 45 éves férfit, aki több, felújítás alatt levő házba tört be Makón és Szegeden. Két alkalommal magyarcsanádi társa segítette a bűncselekmények elkövetésében.
Vádemelést javasol a rendőrség a döbröközi férfi ellen.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizennégy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.