Elszóródott nyomok
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a Jászladányon történt lopás gyanúsítottját.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a Jászladányon történt lopás gyanúsítottját.
A kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy fiatalkorút, aki a gyanú szerint októberben egy, a múlt héten pedig – alig három nap alatt – további hat vagyon elleni bűncselekményt követett el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói elfogták a három külföldi férfit, miután több mint öt kilogramm marihuánát foglaltak le tőlük.
A járőrök feltartóztattak egy autót a rajkai határátkelőhely közelében, aminek vezetője három illegális migránst akart külföldre juttatni.
Újabb három illegális migránst találtak a rendőrök egy kamion átvizsgálása során.
A rendőrségi honlapon összeállítottuk és rendszeresen frissítjük majd a legkeresettebb bűnelkövetők listáját. Önök is segíthetik a munkánkat: osszák meg a közösségi médiában a körözési adatlapokat, hogy minél több bejelentés érkezhessen!
Zavartalanul haladhat a forgalom.
Két illegális migráns próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.
Rövid időn belül megtalálták az eltűntet a mosonmagyaróvári rendőrök.
Két személyautó ütközött a 84-es és a 85-ös főutak kereszteződésnél, Nagycenk határában.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.