Baleset szemtanúit keresik
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A ceglédi rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a 24 éves férfit.
A kiskunfélegyházi nyomozók néhány nap alatt nyomára jutottak annak a férfinak, aki szeméremsértő módon viselkedett egy nő jelenlétében.
A fonyódi rendőrök egy napon belül azonosították a gyanúsítottat.
Az Ózdi Rendőrkapitányság eljárást folytat 05070/63/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A Magyar Rendészeti Sportszövetség díját vehette át Kőrösi Tamás r. őrnagy a Bátaszéki Autópálya Alosztály vezetője.
Újabb magyar rendőri kontingensek segítik Macedónia és Szerbia határőrizeti tevékenységét.
A megalapozott gyanú szerint ittasan vezette járművét az a sofőr, aki Debrecenben okozott halálos kimenetelű balesetet. A hajdú-bihari rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Az egri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Tokajban a Bodrogkeresztúri úton személygépkocsijával a tiltás ellenére egy gyalogátkelőhelyen előzött.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.