Kamionban megbújva próbáltak Magyarországra bejutni
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Időben vették észre a vasúti sínpáron magatehetetlenül fekvő férfit a dunakeszi rendőrök, az érkező vonat különben elgázolta volna.
A nyíradonyi rendőrök őrizetbe vették azt a két fiatal férfit, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.
A Ceglédi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az óbudai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
A szolnoki nyomozók pár nap alatt elfogták azt a férfit, aki egy éjszaka alatt hat gépkocsit tört fel a településen.
A komáromi rendőrök egy napon belül azonosították a tehergépkocsi vezetőjét.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három határsértő Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.