Sokba kerülhet a kakaós tej
Két bűncselekmény elkövetéséért állhat bíróság elé az a férfi, akinek ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot.
Két bűncselekmény elkövetéséért állhat bíróság elé az a férfi, akinek ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot.
A budapesti járőrök közúti ellenőrzéskor közel egy kiló kábítószert találtak egy osztrák rendszámú autóban.
A 23 éves szekszárdi férfi négy alkalommal követett el nemi erkölcs elleni bűncselekményt.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Mellkason ütötte ismerősét, aki másnap az otthonában belehalt sérüléseibe. A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök két afgán és kilenc pakisztáni férfit tartóztattak fel.
Biciklist sodort el egy mezőgazdasági munkagép.
Másik autóhoz tartozó rendszámot szerelt fel gépkocsijára egy esztergomi férfi. Ezt négy napon belül kétszer is megtette.
Egy drogterjesztőt fogtak el február 14-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai. Vele szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg fóti, budapesti és gödöllői vásárlójával szemben kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás.
Nyolc afgán férfi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.