Megölte férjét
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott egy szabadbattyáni nővel szemben.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott egy szabadbattyáni nővel szemben.
Az orvvadászat visszaszorítása, valamint az elkövetőkkel szembeni hatékony fellépés volt az értekezlet témája.
Megtöltötték a rendőri hivatás iránt érdeklődők a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal előadótermét, ahol megismerkedtek a rendőrök munkájával, valamint a csatlakozás lehetőségével.
A gyanú szerint törteli ingatlanokba tört be egy 20 éves helyi férfi.
A gyanú szerint egy éjszaka alatt több hatvani helyszínen követett el bűncselekményt az apci férfi.
Sörpadokat és sörasztalokat loptak el egy cibakházai raktárból.
A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták az újszászi és a zagyvarékasi betörések gyanúsítottjait.
Kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás négy fiatal ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Érdi Rendőrkapitányság motoros járőre Ovi-Zsaru foglakozást tartott a százhalombattai Százszorszép Óvodában.
Sikeres volt a Belügyminisztériumi Fallabda Bajnokság.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.