Rendőrkézen az internetes csaló
Az egész országban követett el bűncselekményeket az a törökszentmiklósi férfi, akit eddig 37 rendbeli csalás elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként a szekszárdi rendőrök.
Az egész országban követett el bűncselekményeket az a törökszentmiklósi férfi, akit eddig 37 rendbeli csalás elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként a szekszárdi rendőrök.
Csengersimánál akarta elhagyni az országot a körözött járművet szállító román férfi.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba kilenc migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Három migráns vonat alvázán, öt pedig ütközőn kapaszkodva próbált meg jogellenesen bejutni az országba Kelebiánál.
A II. kerületi rendőrök a lakásán fogták el azt a férfit, aki megpróbált kirabolni egy idős férfit, majd egy villamoson utazó nő telefonját akarta elvenni. Az idős férfi a támadáskor elesett a lépcsőn és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Tíz gyanúsított közül négyet őrizetbe vettek a Pest megyei rendőrök, velük szemben kábítószer-kereskedelem a gyanú. Domonyvölgyben egy droglabort is felszámoltak az akció során.
A rendőrök Tiszaszentmárton és Zsurk között illegális migránsokat tartóztattak fel.
Illegálisan léptek be Magyarország területére a Fehérgyarmaton elfogott afgán férfiak.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, majd a Miskolci Járásbíróság letartóztatta azt a rudabányai fiatal fiút, aki több bűncselekményt követett el.
Az eljárás adatai szerint illegálisan léptek be Magyarország területére a vietnámi állampolgárok.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.