Holttest a kertben
Öreglakon egy kertben elásva találtak egy idős női holttestet.
Öreglakon egy kertben elásva találtak egy idős női holttestet.
Két 21 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte a baleset vizsgálatát.
A 17 éves fiatal, egy ruházati üzletből lopott több mint 30 darab ruhaneműt, amit felvett magára és így akart távozni.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek.
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a felsőzsolcai nőt, aki megölte újszülött gyermekét.
Egy szerb férfi iráni utasát próbálta átcsempészni Magyarország területére a hercegszántói határátkelőnél.
Bagamérban igazoltatták a rendőrök azt a férfit, aki más gépkocsi rendszámát használta járművén.
Egy szigetszentmiklósi férfi egy adonyi ingatlan kapuját leemelte, a ház teraszajtaját betörte, majd a hátsó ajtót megfeszegetve hagyta el az épületet.
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.