Legfrissebb híreink

Öltözőből lopott

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy öltözőből lopott pénzt Mezőtúron.

Vitte a pénzt és a bankkártyát

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli fiatal lánnyal szemben, aki pénzt, bankkártyát és iratokat tulajdonított el egy talált pénztárcából. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Körözött Mercedes Csanádpalotánál

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Csongrád megyében.

Balesetet okozott, majd elhajtott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ismerősét akarta kirabolni

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta a sértettet és a pénzét is el akarta venni egy tatabányai férfi.

Ültetvény a lakásban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók egy kábítószert termesztő párost fogtak el, akiknek újbudai lakásán 216 tő cannabist és több mint 9 millió forintot találtak.

Vonaton és gyalog próbálkoztak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében 17 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök az éjszaka folyamán.

Vagonban megbújva

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tehervonat vagonjában megbújva próbált meg jogellenesen bejutni az országba két migráns Kelebiánál.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.