Az elmúlt hét számokban
Közlekedésrendészeti adatok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.
Közlekedésrendészeti adatok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.
Hagyományteremtő céllal, immár másodszor rendezi meg a Budapesti Rendészeti Sportegyesület a Police Fight Challenge 2024 meghívásos jótékonysági küzdősportgálát a fővárosban.
A Záhonyi Rendőrkapitányság zsarui olyan gyorsan zárták le egy testi sértés aktáját, hogy az elkövető 24 órán belül bíróság előtt állt, és tudomásul is vette az ítéletet, így az jogerőre emelkedett. A világrekordra hajazó bűnügyi siker titka nem csak a példás együttműködésben keresendő.
A kiskunmajsai rendőrök elfogták azt a férfit, aki 20 000 forintot vett el egy kerekesszékes időstől.
Kérjük a sofőröket, hogy vegyék figyelembe az időjárási körülményeket: a forróságban csak akkor vezessenek, ha feltétlenül szükséges!
Utolsó munkanapján, ünnepi állománygyűlésen búcsúztatták kollégái a vasi rendészeti főkapitány-helyettest.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A közgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a beszámolót.
Egy nő öngyilkossági szándékkal mászott fel egy 20 méteres oszlopra, de Csábrádi Ádám r. őrmester utolérte, majd a katasztrófavédelem munkatársainak kiérkezésig biztonságosan visszatartotta.
A Vas vármegyei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.