Kalapáccsal ütött
A Siklósi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a 28 éves férfi ellen.
A Siklósi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a 28 éves férfi ellen.
A tatabányai rendőrök az elfogását követő 24 órán belül bíróság elé állították a gyanúsítottat.
A hajdú-bihari rendőrök román kollégáikkal közösen hívták fel a járművezetők figyelmét arra, hogy csak kipihenten üljenek a volán mögé.
Debrecenben az elmúlt nap két gyalogos is súlyos sérülést szenvedett. Ne feledjék, a közlekedési szabályok betartásával megelőzhetőek a balesetek!
Szabó Zsolt rendőr alezredes 2018. december 3-án lakossági fogadóórát tart.
A budapesti nyomozók Újpesten fogták el a zagyvarékasi négyszeres körözött férfit.
Az olasz hatóságok keresték az autót.
Sikeres felderítés Kaposváron.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.