Amíg egyikük táncolt
A debreceni nyomozók elfogták a férfiakat, akiket lopás elkövetésével gyanúsítanak.
A debreceni nyomozók elfogták a férfiakat, akiket lopás elkövetésével gyanúsítanak.
Kétsopronyban a rendőrség lefoglalt két mezőgazdasági vontatót. A gépek körözését az olasz hatóság rendelte el.
Célja a védett és fokozottan védett madarakat veszélyeztető mérgezések visszaszorítása.
Az angyalföldi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Egy személygépkocsit vitt el a két mátraszőlősi férfi, akiket a járművel feltartóztattak és a rendőrkapitányságra előállítottak a pásztói rendőrök.
A rendőrök tizennégy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év negyvennyolcadik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az adventi időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A szentendrei rendőrök egy 42 éves budapesti férfit gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.
A rendőrök orvhalászat vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el három Mosonmagyaróvár-környéki férfit.
A kiskunfélegyházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint először a munkatársaikat lopták meg, majd egy üzemi területről eltulajdonított autóval hagyták el a várost.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.