Erőszakkal is el akarta vinni a parfümöket
Szolgálaton kívüli veszprémi rendőr sietett az üzlet vagyonőrének segítségére.
Szolgálaton kívüli veszprémi rendőr sietett az üzlet vagyonőrének segítségére.
A gyanúsítottak egy 69 éves férfit bántalmaztak, majd elvették a pénzét és az ékszereit. A berettyóújfalui nyomozók őrizetbe vették a négy fiatalt.
Több, Siófokon elkövetett gázolajlopást ismertek be a gyanúsítottak.
A Felsőzsolcai Rendőrőrs körzeti megbízottjai a bejelentést követően két órán belül elfogták azt a testvérpárt, akik a megalapozott gyanú szerint otthonában raboltak ki egy 80 éves asszonyt.
A jégen tartózkodás veszélyes is lehet! Figyelmeztet a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói befejezték annak a 12 csaló ügyének vizsgálatát, akik közel 60 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket, leginkább idős sértettektől.
A város belterületén közlekedett majd vízelvezető árokba hajtott ismerőse gépkocsijával egy 22 éves férfi.
A Pest megyei rendőrök elfogtak egy 43 éves férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben.
A zalaegerszegi rendőrök egy 50 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az elkövetők azonosításához.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.