Alkoholt fogyasztott, vezetett
A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul a 2019. január 11-13. közötti időszakban.
Kerékpározó gyerek sérült meg a balesetben. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.
A vízirendőr figyelt fel a mínuszokban bolyongó asszonyra Tiszavárkony külterületén.
Az elismerést idén a Mezőtúri Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálója vehette át.
A rendőrök őrizetbe vették azt a testvérpárt, akik megtámadtak Mezőcsáton egy férfit és elvették az értékeit.
A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették azt a 20 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint társával – illetve egyedül is – több bűncselekményt követett el a megyeszékhelyen.
A pilisvörösvári körzeti megbízott és a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa kapta az elismerést.
A kiskunmajsai rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki alig három hét alatt hat biciklit lopott el városszerte.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.