Késsel, ököllel
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik Debrecenben verekedtek össze.
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik Debrecenben verekedtek össze.
Nemcsak a lopással gyanúsítható kecskeméti férfit, hanem az orgazdát is elfogták egy nap alatt a rendőrök.
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Csongrád megyében. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult eljárás.
Pár perc alatt kipakolt egy mobiltelefonokat és informatikai eszközöket árusító üzletet három férfi Hódmezővásárhelyen. A rendőrök négy órán belül már szállásuk ajtaján kopogtattak.
A belvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki több mint 13 millió forintot lopott. Az egyik irodában a széfet is kitépte a falból és azzal együtt vitte el a pénzt.
A tatai rendőrök a járművezetőket ellenőrizték.
Egy vonat hálófülkéjében megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy illegális migráns.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A dorogi rendőrök egy 37 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt. A hatóság első fokú határozatában eltiltotta a sofőrt a vezetéstől.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.