Három afgán férfi egy bolgár kamionban
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A terézvárosi rendőrök keresik azt a három férfit, akik pénzt loptak egy amerikai férfitől.
A balatonalmádi rendőrök két nap alatt két ember életét mentették meg.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 30 éves váci és egy 40 éves budapesti férfi ellen.
Nem tartott megfelelő követési távolságot, és balesetet okozott egy autós Sajószögednél, ahol korábban történtek már sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek.
Tompánál egy tehergépjárműben megbújva próbált meg Magyarország területére bejutni egy afgán.
A budai rendőrök a lakosság segítségét kérik a rongálók azonosításhoz.
A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint 2018 decemberében és 2019 januárjában is garázdálkodott.
Rézcsöveket lopott egy férfi Békéscsabán, egy felújítás alatt álló edzőteremből. Többször is járt ott, egyszer tetten is érték. Ekkor kiugrott az ablakon, úgy menekült el. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.