Bíróság elé állítást javasolnak
A Siófoki Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Siófoki Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint a kömlői nő betörte a lakóház ajtaját és a lopott tárgyakkal menekült, amikor a rendőr elfogta.
A zirci rendőrök kórházba szállítottak egy súlyosan megsérült férfit, aki Olaszfalu közelében gyalogolt az út szélén.
Czére Béla díjat vehetett át Smuk Ferenc rendőr főtörzszászlós, a Tatabányai Rendőrkapitányság balesetvizsgálója.
A Dabasi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Tizedik alkalommal adták át a Megyei Média Díjat Szolnokon.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy ittas és balesetet okozó járművezetővel szemben folytatott.
A Pest megyei rendőrök őrizetbe vettek egy 43 éves férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 27 éves szlovák állampolgárral szemben folytatott.
Vas megye rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a megye egész területére.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.