Buli után baleset
A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a baleset vizsgálatát.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a baleset vizsgálatát.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon három illegális migránst tartóztattak fel az elmúlt néhány órában.
A budapesti nyomozók befejezték a népligeti emberöléssel gyanúsított férfi ügyét, aki további négy nőt is megtámadott.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Egy tehervonat vagonjában megbújva próbált meg jogellenesen bejutni Magyarországra két illegális migráns.
Murarátka egyik utcájában nincs áram, a hiba elhárításáig a település ezen részén a rendőrség folyamatos jelenlétet biztosít.
A rendőrök 22 afgán férfit tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A ceglédi rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a 24 éves férfit.
A kiskunfélegyházi nyomozók néhány nap alatt nyomára jutottak annak a férfinak, aki szeméremsértő módon viselkedett egy nő jelenlétében.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.