Letartóztatták
Lopás és kábítószer birtoklás miatt felel a tatabányai férfi.
Lopás és kábítószer birtoklás miatt felel a tatabányai férfi.
A rendőrök négy férfit fogtak el Budapesten.
A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Egy 76 éves ostorosi asszonynak nyújtott segítséget a helyi rendőr.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Váci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi ellen.
A rendőrök két szlovák állampolgárt vettek őrizetbe.
A bicskei rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit vettek őrizetbe Tolnán.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.