60 milliós kokainszállítmány
A 30 éves brazil nő óvszerekbe rejtve próbálta meg a drogot az országba csempészni.
A 30 éves brazil nő óvszerekbe rejtve próbálta meg a drogot az országba csempészni.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki két társával több mint 100 millió forint értékben lopott ruhákat, majd az elrendelt bűnügyi felügyeletből külföldre szökött.
Ismét véradó napot tartottak a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, hogy az egyenruhások vérükkel is segíthessenek a bajba jutottakon.
A hajdúnánási rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök őrizetbe vették azt a 39 éves helybeli férfit, aki pénztárcát és bőrdzsekit lopott el a múlt héten Hódmezővásárhelyen.
A debreceni rendőrök elfogták a férfit.
A rendőrök még időben megtalálták a szőci erdőben az idős nőt.
Két fiú két nap alatt háromszor törte rá az ajtót egy egyedül élő 83 éves nőre Nyíracsádon. A rendőrök őrizetbe vették őket.
A komáromi nyomozók még a helyszínen elfogták az ácsi lakost, aki a cipőjébe rejtette az ellopott pénzt.
Lopás miatt indult büntetőeljárás egy 39 éves pápoci férfi ellen. A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.