Illegális migránsok Bács-Kiskun megyében
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy migránsokból álló csoport.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy migránsokból álló csoport.
A férfi lakásában 43 millió forint értékű drogot találtak a rendőrök.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Orvvadászat, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, lopás és kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítják a két férfit a siklósi rendőrök.
A Tapolcai Rendőrkapitányságon lopás miatt indult büntetőeljárás egy 55 éves sárbogárdi férfi ellen.
Csak a tényeket nélkülözi a Bors mai lapszámában megjelent bűnügyi írás.
A rendőrök elsődleges célja a segítő szándékú figyelemfelhívás és a közlekedési szabályok érvényre juttatása volt.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya életveszélyt okozó testi sértés kísérlet és emberölésre irányuló előkészület bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 34 éves nyíregyházi férfi ellen.
Órákig feküdt a földön egy idős asszony, akinek a körzeti megbízott segített.
A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki társával, Horváth Mihály Alfonzzal több sértettet bántalmazott egy Kertész utcai szórakozóhely előtt.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.