Hétvégi határprognózis
A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul a 2019. március 1-3. közötti időszakban.
A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul a 2019. március 1-3. közötti időszakban.
A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Zárás után betört az egyik kocsmába egy férfi Orosházán. A kasszából több ezer forintot vett ki, majd a hátsó vaskapun keresztül hagyta el az épületet. Ittassága miatt azonban nem vette észre, hogy a kapu előtt elhagyta a nyakában lógó medált. Az ékszert felismerte az kocsma tulajdonosa, így a rendőrök már másnap elfogták a férfit.
Immár hagyományosnak mondható módon idén is a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságát.
A rendőrök előállították azt a férfit, aki gondatlan közveszély okozással gyanúsítható.
A debreceni nyomozók elfogták azt a férfit, akivel szemben három körözés volt érvényben.
A szigetszentmiklósi nyomozók két hatvani férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként a csalásokkal összefüggésben. További sértettek jelentkezését várják.
A csongrádi rendőrök a bejelentést követő két napon belül elfogták azt a 23 éves helybeli férfit, aki egy kerékpárt tulajdonított el a Tisza-parti városban. Lopás miatt kell felelnie.
A Nógrád megyei nyomozók pár órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 37 éves férfit.
A gyöngyösoroszi férfit két órán belül elfogták és kihallgatták.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.